Egységes Tudományos Törvényes

Budapest, 2018. február 28.

Február végén a Kőbányai Szabadidőközpont kávézója (Kő Café) adott otthont a Dr. Kovács Gyula „A bűnügyi nyomozás kézikönyve” című kötetének. A könyvbemutatón a szerző nem csak a könyvet ismertette meg a közönséggel, de Endrődy pályáját is színesen mutatta be. A rendezvény díszvendége volt dr. Ibolya Tibor, fővárosi főügyész, aki előadásával is növelte a bemutató fényét.


A “Bűnügyi nyomozás kézikönyve”, Magyarország első kriminalisztikai szakkönyve, 1897-ben látott napvilágot Losoncon, a Kármán-féle Könyvnyomda gondozásában. A második kiadás egy évvel később, Budapesten jelent meg (Singer és Wolfner kiadása). 


A kézikönyv “újratöltött” – az eredeti szöveggel azonos, de egyben kiegészített – változata 120 év után jelent meg ismét Budapesten, dr. Kovács Gyula szerkesztésében és kiadásában.


A kézikönyv nem csupán egy antik könyvritkaság: Endrődy Géza, a méltatlanul elfeledett, de visszafogottan fogalmazva is csak kevésbé ismert szerző munkája igazi csemege a kriminalisták számára. A szakkönyv megállapításainak bizonyos részei napjainkban is érvényesek, sőt, továbbgondolásra alkalmasak és érdemesek. Nem mellesleg a – munkaszervezési, nyomozásetikai, valamint krimináltechnikai, krimináltaktikai és kriminálmetodikai ismereteket egyaránt tartalmazó – mű kriminalisztikatörténeti kuriózum, egyben kortörténeti dokumentum, és nem csak a beavatottak számára.




Fotó: Dr. Kovács Gyula

OKDEpress