Egységes Tudományos Törvényes


Budapest, 2013. július 12.



Nem mindennap történik meg, hogy az 1949-ben alapított, nagy hagyományokkal rendelkező Osztrák Detektív Szövetség soraiba magyar detektív lép, ráadásul egy „OKDÉS” kopó. Az Österreichischer Detektiv-Verband-ba (ÖDV) történt tagfelvételének alkalmából beszélgettünk Horváth Lajos úrral, az Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesület tagjával.

Mikor határozta el, hogy az ÖDV tagja kíván lenni?

Munkám úgy hozta, hogy egyre több szálon kötődtem Ausztriához, így szinte szükségszerű lett számomra, hogy kérjem felvételemet az Österreichischen Detektiv-Verbandes (ÖDV) soraiba. Elhatározásomat tettek követték, megkerestem a szövetség elnökét Lukas Helmberger urat, hogy megtudjam a belépés feltételeit, illetve tájékoztassam szándékomról.
Milyen fogadtatásra talált személye az ÖDV részéről?

Már a kezdetektől sok segítséget kaptam Helmberger úrtól, aki a kezdetektől támogatta tagfelvételemet. Egyesületük nyitott az Európában működő magánnyomozók tagfelvételének tekintetében, amennyiben a felvételi kritériumoknak megfelelnek.

Mikor lett tagja a szövetségnek?

Tagfelvételi kérelmem leadását követően 2013. május 14-én nyertem felvételt az ÖDV soraiba. Nagyon örültem, amikor telefonon értesítettek a döntésről.

Az egyesületi, szövetségi tagsági díjak köztudottan jelentősen nagyobbak külföldön, mint hazánkban. Megéri ez a többletköltség?

Valóban a magyarországi tagsági díjakhoz mérten jóval magasabb az éves díj. Például a teljes jogú tagok évi 250 eurót fizetnek, míg a nemzetközi tagok, vagy a pártoló tagok 120 eurót. Meg kell jegyezni, hogy tagfelvételkor mindkét esetben 100 euró az egyszer fizetendő regisztrációs díj. Így összességében soknak tűnhet, azonban, ha a kinti megbízási óradíjakt veszem alapul, arányaiban jóval kedvezőbb, mint itthon. Emellett meg kell említeni, hogy az ÖDV-nek is tisztes bevételi forrása a tagdíj. Az, hogy megéri-e a válaszom egyértelmű, kizárólag akkor, ha folyamatos ausztriai megbízása van valakinek. Alapvetően az OKDE tagságom mellett egyáltalán nem indokolt, sőt…

Munkája mellett vannak-e fontos közeli tervei?

Most számomra a legfontosabb az OKDE Detektív Nyílt Műhely oktatási programjain történő részvételem. Mert ugye a jó pap holtig tanul.