Egységes Tudományos Törvényes

Budapest, 2014. december 19.




Ugyan egy kicsit megkésve a Télapó szuperszán-pályán uralkodó egyedülálló nagy forgalmi dugó miatt, de idén is szétosztotta ajándékait az OKDE Télapója. Immáron hagyomány, hogy Egyesületünk a karácsonyi ünnepek közeledtével adománygyűjtést szervez tagjai körében, melyből aztán az ország számos pontján a gyermekeket támogatja. Nem célunk, hogy egyedileg adományozzunk a gyermekeknek, úgy gondoljuk, hogy a közösségek támogatása több kisgyermekhez jut el, mondta el Sallay Károly az ünnep alkalmából a budapesti XIII. kerületi Csupa- Csoda Tagóvodában. AZ OKDE küldöttségét, melyet e jeles alkalommal a Télapó vezetett (Krázsik József) és tagja volt Naszvadi Antal, Breznyik György mellett Sallay Károly elnök is, az óvoda vezetője Molnár Gabriella fogadta.

Molnár Gabriella az intézmény nevében is megköszönte a gyerekeknek szánt ajándékokat. Elmondta, hogy az óvoda hét csoporttal működik, átlagosan 21 fős létszámmal. Nagy sikere volt Télapónak és segítőinek az öregebb 777 éves krampusznak, illetve a fiatalabb 666 éves krampusznak a gyerekek körében, akik verssel, énekkel készültek a látogatásra. Óriási öröm volt a sok csoki mikulás és szaloncukor, melyet Télapó zsákja rejtett. Egy igazán megható, ünnepélyes délelőtt volt a kivételes jutalma a küldöttség tagjainak, akik ellátogattak a XIII. kerületi intézménybe és eljutatták az OKDE tagjaitól érkezett, az óvodapedagógusok szempontjai, kérései alapján megvásárolt közel harminc kilogrammnyi képességfejlesztő, korszerű, kreatív játékot, ajándékot a gyermekek részére. A játékokat az OKDE tagjai által nemes és önzetlen felajánlásokból az IKEA áruházból vásároltuk, így a puha játékfigurák árának egy részével az IKEA Foundation a gyermekek tanulását segítő és lehetővé tevő projektjét is támogattuk, emelte ki Sallay Károly.


Köszönjük tagtársainknak, hogy adományaikkal lehetővé tették e nemes felajánlás teljesítését a budapesti XIII. kerületi Csupa- Csoda Tagóvoda kis lakóinak karácsonyi megajándékozását.


Fotó: OKDEpress