Egységes Tudományos Törvényes

Dunakeszi, 2016. május 27.

Szülői megkeresésnek tett eleget az OKDE péntek délelőtt. Budai József az Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesület bűnmegelőzési program trénere, osztályfőnöki óra keretében képzést tartott a Dunakeszi, Széchenyi István Általános Iskola, 1A osztályos tanulói számára.
A pedagógusok kérésének megfelelően a nebulóknak nem jeleztük előre az eseményt, így is fokozva a meglepetést. Az ifjoncok őszinte tisztelettel fogadták kollégánkat, nagyon örültek a megszokottól eltérő és számukra is érdekes osztályfőnöki órának. Mindenekelőtt az OKDE bűnmegelőzési kifestője került kiosztásra. A kifestést és a témában az elmélyülést házi feladatnak megkapták. A házi feladat értékelésére egy hét múlva kerül sor, amikor is a legszebb munkát jutalmazzuk! Az egy hetes határidőt azért kapták, jegyzi meg Budai kollégánk, mert így több alkalommal forgathatják a színezőt, és jobban mélyebben rögzül az elsajátított anyag.

Ezt követően több témakört is érintettek a gyerekek Budai Józseffel. Így a közlekedést, a felkészülést a nagy létszámú rendezvényekre, (ez most különösen aktuális, közvetlenül a gyereknap illetve a nyári szünet előtt), a segítségkérést elveszés esetén, az idegenekkel való kommunikációt, illetve mit és hogyan kell csinálni, ha bűncselekménnyel, találkoznak. A gyerekek rendkívül érdeklődőek és meglepően jól tájékozottak voltak fent felsorolt témákban. Kifejezetten aktívan, de emellett fegyelmezetten vettek részt az órán. Az óra végén a kicsik legnagyobb örömére került kiosztásra a sok kék OKDE logóval díszített lufi.

Az osztályfőnöki óra margójára: álláspontunk, hogy ilyen új megközelítésű osztályfőnöki óráknak igenis helye van az iskolákban. A gyerekek alapvetően a korukhoz mérten tájékozottak, de több témakörben szükséges a figyelem felhívás és az oktatás. Kacérkodhatnánk a gondolattal, hogy akár beépíthetnének egy – egy ilyen órát a tantervbe is, alsó és felső tagozatosok tanulóknak egyaránt. Ebbéli gondolatunkat mi sem erősíti meg jobban, minthogy a tanító nénik kérték, amennyiben van rá lehetőség, akkor később ismételjük meg a képzést, ők is látják, hogy szükség van rá.



Budai – <ecsédy>

Fotó: okdEPRESS