Egységes Tudományos Törvényes

Budapest, 2018. november 17.

Immár negyedik alkalommal gyűltek össze a sakkjáték szerelmesei, hogy részt vehessenek az Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesület szervezésében megrendezésre kerülő OKDE Sakkverseny elnevezésű tornán. Hagyományosan a torna vendégeként üdvözölhettük Dr. Garamvölgyi László r. dandártábornokot a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács igazgatóját.

Dr. Garamvölgyi László

Reggel kilenc órakor Sallai Károly elnök köszöntőjével, a karácsony közeledtével érthető módon ünnepi hangulatban vette kezdetét a sakkverseny. A játszmák közötti szünetekben a kávé mellé a közeledő ünnepek fényében most Panettone járt.

OKDE Sakkverseny 2018

A sakkcsapatverseny a FIDE Rapid szabályai szerint zajlott. A verseny levezetését, a szabályok betartásának ellenőrzését hagyományainknak megfelelően Fehér Gyula nemzetközi sakkmester, bíró vállalta. A végig izgalmas, szoros részeredményekkel zajló versenyen igazán impozáns eredmények születtek.

Zubonyai János,Tatai Tamás, Pásztor János

A tornát a PÖSÖC (Pestújhely) csapata nyerte, második helyen az Apák az Igazságért Egyesület – Ai-2 csapata szerezte meg. A dobogó harmadik helyén Apák az Igazságért Egyesület – Ai-1 csapata végzett. Egyéni összetett pontszámban az OKDE különdíját megérdemelten Tatai Tamás vehette át. Az okleveleket és kupákat Dr. Gulyás Gáspár az OKDE tagja adta át.

Jakab Emese, Jakab Réka, Jakab Botond

A versenyen induló legifjabb eredményes versenyzőnek járó különdíjat vehette át Jakab Réka és Jakab Botond, róluk tudni kel, hogy ikrek!


Gratulálunk a nyerteseknek! Jövőre várunk bennetek is szeretettel!




Fotóalbum: 4th OKDE Fast Chess Tournaments 2018

Fotó: okdEPRESS