Egységes Tudományos Törvényes

Banjul, 2018. február 18.

Dr. Gulyás Gáspár az Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesület Külügyi Testületének elnöke, egyúttal az OKDE Banjul-i képviseletének vezetője hivatalos látogatáson találkozott Landing Kinteh rendőrfőnökkel. Landing Kinteh 2017. július 22. napjától tölti a Gambiai Köztársaság rendőrfőnöki pozícióját. Az országban lezajlott demokratikus változások jelentős kihívás elé állítják a rendőrség munkáját, feladatát. Ennek próbál eleget tenni az új rendőrfőnök, aki a nap 24 órájából sokszor 14 órát is dolgozik. Mint elmondta ma Gambia jelentős változáson megy keresztül. A kormány számos területen kívánja jelentősen javítani a működését, ezek közé tartozik a rendőrség is. Az Európai Unió pénzügyi támogatásával jelentős oktatási programok valósulhatnak meg. Ennek előkészítése zajlik jelenleg a rendőrségen belül is.

Landing Kinteh és Gulyás Gáspár
A tárgyalófelek kölcsönösen támogatták a korábban megkezdett együttműködés folytatását, annak kiszélesítését, különös figyelemmel a prevenció, az oktatás és a magánnyomozás területére. Utóbbi terület esetében fontos kiemelni, hogy Gambiában jelenleg nem szabályozott a magánnyomozás.




Fotó: okdEPRESS