Egységes Tudományos Törvényes



Történelmi áttekintés

A kriminalisztika első hazai tankönyve 118 évvel ezelőtt, az első detektívtestület felállítását követően csak 11 év múltán jelent meg, 1897-ben Losoncon. A „A bűnügyi nyomozás kézikönyve a Magyar Királyi Csendőrség, városi és járási rendőrhatóságok, valamint vizsgálóbírák, királyi ügyészségek s általában a bűnügyekkel foglalkozó egyének részére” címet viselő tankönyv szerzője Endrődy Géza csendőr főhadnagy volt. A tankönyv Endrődynek nem önálló munkája volt, ezt a tankönyv címlapján jelezte is, feltüntetve Hans (Johann) Gross nevét, aki korának egyik legkiválóbb büntetőjogásza, gyakorlati szakembere és szakírója volt. Gross 1893-ban elkészült a „Vizsgálóbírák kézikönyve” című kétkötetes munkája tulajdonképpen a kriminalisztika, mint önálló tudományág „megteremtése” volt.

Magyarországon a detektív szakma közel 130 éves múltra tekinthet vissza. Ezen belül a magánnyomozás iránti igény az ipar erőteljes fejlődésével az 1910-es évek elején alakult ki. Működésének szabályait 1913-ban foglalták törvénybe. Először csak házasságtörések bizonyításához alkalmaztak akkori nevükön magánkutatókat, majd az ipar fejlődésével gazdasági területen is igény jelentkezett munkájukra. A magánnyomozói tevékenység végzésére Magyarországon két jól elkülöníthető időszakban volt törvényileg szabályozott módon lehetőség. Első ízben már az első világháború előtt 1913-tól egészen 1949-ig. A második világháborút követően 1945 után a szocialista államrendszer létrejöttével az állami tulajdon elterjedésével és a magántulajdon megszüntetésével együtt betiltották a magánnyomozást. A második, napjainkra is átnyúló időszak az 1990-es rendszerváltás utáni évek, amikor ismét jelentkezett a magánbiztonság ezen belül a magánnyomozás és a magánnyomozók iránti igény, a gazdaság fokozatosan magánkézbe kerülésével párhuzamosan.

Dr. Kovács Gyula

A „szél kergette vagabund”

Pályakép Endrődy Gézáról, Magyarország első kriminalisztikai szakkönyvének szerzőjéről

A bűnügyi nyomozás tudományának első hazai szakkönyve 1897-ben, 121 évvel ezelőtt jelent meg Losoncon, Endrődy Géza tollából, a Kármán-féle Könyvnyomda gondozásában. A második kiadás egy esztendővel később, 1898-ban, 120 éve látott napvilágot Budapesten (Singer és Wolfner munkáját dicséri). Ennek az egyedülálló műnek a címe: A bűnügyi nyomozás kézikönyve.


A budapesti megjelenés 120. évfordulója már önmagában is okot szolgáltat a szerzőt méltató, vázlatos pályakép elkészítésére. A bűnügyi nyomozás kézikönyve azonban nem csupán egy antik könyvritkaság: a méltatlanul elfeledett, de visszafogottan fogalmazva is csak kevésbé ismert szerző munkája igazi csemege a kriminalisták számára. A szakkönyv megállapítása-inak bizonyos részei napjainkban is érvényesek, sőt, továbbgondolásra alkalmasak és érdemesek. Nem mellesleg a – munkaszervezési, nyomozásetikai, valamint krimináltechnikai, krimináltaktikai és kriminálmetodikai ismereteket egyaránt tartalmazó – kézikönyv kriminalisztikatörténeti kuriózum, egyben kortörténeti dokumentum, és nem csak a beavatottak számára.


A kézikönyv szerzőjének neve mellé sokan társítják a „csendőr főhadnagy” jelzőt, ami nem teljesen helytálló. Endrődy ugyan 1883 májusától 1895 áprilisáig valóban csendőrtiszt-ként szolgált (főhadnagyi rendfokozattal vonult nyugállományba), de A bűnügyi nyomozás kézikönyve első kiadásakor (1897) Losonc, a második kiadás megjelenésekor (1898) pedig Gyula rendőrkapitánya volt. A kézikönyvet tehát rendőrként írta, és „mint rendőrkapitány halt meg 1900. szeptember hó 12-én”.


Vizsgáljuk meg Endrődy Géza, az egykori honvéd-, majd csendőrtiszt, illetve városi rendőrkapitány életének fontosabb állomásait.

A nógrádi honvéd újonctól a gyulai rendőrkapitányig

Kisendrédi Endrődy Géza, az egykoron Heves vármegyéhez tartozó Tar községben látta meg a napvilágot, 1851. november 27-én. Földbirtokos családból származott. A középiskolát Késmárkon, a főgimnáziumot Losoncon és Debrecenben végezte, majd jogot hallgatott Pozsonyban. Huszonegy esztendősen szerelt fel a magyar királyi honvédség hivatásos állományába: „1872. március 25-én rendes sorozás útján tizenkét évre avattatott fel a m. kir. 52. számú nógrádi honvédzászlóaljhoz. Újonckiképzésre 1872. október 8-án vonult be. Tizedes 1872. december hó 1., szakaszvezető 1873. július hó 1., címzetes őrmester 1873. szeptember hó 9-ével”. A pozsonyi IV. kerületi tisztképző iskolában 1872. december 1-jén előbb hadapródi vizsgát tett (szabadságolt állományú hadapróddá 1873. szeptember 16-án nevezték ki), utána pedig a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémia (a továbbiakban: Ludovika) hallgatója volt.


Az akadémiai vizsgák abszolválását követően 1874. november 1-jén nevezték ki hadnagyi rendfokozatban, a tényleges állományba. A magyar királyi 64. számú Esztergom-komáromi honvédzászlóaljhoz 1874. november 25-én helyezték át.


Nem sokáig szolgálta fegyverrel a hazát: „a tettleges szolgálatból, hogy Feldeggi Fellner Etelkával egybekelhessen, kilépett és Vecseklőben (Nógrád m.) telepedett le”, ugyanis a család a szükséges kauciót8 nem tudta előteremteni. A tiszti rendfokozatról való önkéntes lemondást követően, mint védkötelest, közhonvédként a magyar királyi 50. számú pest-jászsági honvédzászlóaljhoz osztották be.


Vecseklőben „1883. máj. 15-ig, mint körjegyző működött, midőn az akkor alakult m. kir. csendőrséghez kérte beosztását, hova ő felsége által, régi rangjának megtartása mellett kineveztetett és előbb Szegeden, majd Verseczen és 1888. nov. óta Miskolczon él hivatásának; főhadnaggyá 1886-ban neveztetett ki”. A miskolci IV. számú csendőrkerületnél 1895. május 1-jéig szolgált, majd egészségi állapotára tekintettel nyugállományba vonult; ekkor a 44. életévét taposta.


Megjegyzendő, hogy a „boldog békeidőkben” [lényegében a kiegyezés (1867) és az első világháború (1914) közötti időszakban], illetve a két világháború között, nem volt szokatlan, valamint nem váltott ki közfelháborodást sem, ha a honvédelmi és/vagy a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek (jobbára a honvédség, a csendőrség és a rendőrség) hivatásos állományú tagjai idejekorán, nem ritkán 15–20 év tényleges szolgálat után nyugállományba vonultak. A szolgálati nyugdíj ugyanis szerény, de biztos megélhetést nyújtott a közmegbecsülésnek örvendő „obsitos hadfik” számára. Sokan ezért (is) vállalták be a hivatásos szolgálattal járó többletkövetelményeket és pluszterheket.


Példának okáért, Miháldi báró Splényi Ödön (1842–1909), a székesfőváros első detektív-főnöke (1886), első ízben 1876-ban – 34 évesen, honvédszázadosként – vonult nyugállományba. Nem mellesleg Splényi báró, aki alig 18 esztendősen már harcolt az olasz hadjáratban, és a Ludovika egyik alapító tanára volt (1872), minden bizonnyal ismerte, sőt, oktatta Endrődy Gézát.


Endrődy Gézát 1896-ban reaktiválták: 1897-ben Losonc rendőrkapitánya, majd „1898. március 1-jével Gyula r. t. város rendőrkapitányává neveztetett ki, Békés vár-megye főispánja által. (…) Mint rendőrkapitány halt meg 1900. szeptember hó 12-én. Hamvait a gyulai római katholikus temetőben helyezték örök nyugalomra”. Haláláról az akkori idők legnépszerűbb képes hetilapja, a Vasárnapi Újság az 1900. évi 38. számában (szeptember 23.) is megemlékezett.


Endrődy főhadnagy magyarul tökéletesen, németül és szerbül kielégítően be-szélt. Magyarországot helyőrségelései során jól megismerte. Magas, nyúlánk, erős testalkatú férfi volt. Kiváló szellemi képességgel és gyors felfogással bírt. Szakmailag igencsak felkészült volt, csendőrtisztként nagy becsvággyal és szorgalommal felelt meg hivatásának.


Kitüntetései:

  • 1885-ben „kiváló figyelmet érdemlő, buzgó és fontos feladatának sikeres megoldásá-ért”16 honvédelmi miniszteri dicsérő elismerésben részesült;
  • 1888-ban – az 1887. év tavaszán a Dél-Magyarországon pusztító árvíz alkalmával a védekezési és

A férj és családapa

Endrődy Géza 1875-ben nősült. A Feldeggi Fellner Etelkával kötött frigy vitán felül szerelmi házasság volt, hiszen a házassági óvadék (kaució) letételének hiánya miatt, csak úgy vehette nőül kedvesét, hogy önként lemondott tiszti rendfokozatáról. A házasságból két fiú- és négy leánygyermek született. A fiúgyermekek közül László utászszázados volt, a Lipót-rend, a Vaskorona-rend és az ismételt Katonai Érdemkereszt tulajdonosa, aki 1918-ban az olasz harctéren hősi halált halt. Géza honvédtörzstisztként szolgált, 1923-ban vitézzé avatták.

A lapszerkesztő és szakíró

Endrődy „első irodalmi kísérlete a Dolinay által szerkesztett Tanulók Közlönyében (1870. Az én vágyaim cz. dal) jelent meg; később Pozsonyban, mint a tisztképző tanfolyam hallgatója a Pozsony-vidéki Lapokba társadalmi, s ugyanakkor a Halász Károly Honvéd czímű lapjába katonai czikkeket írt; ez utóbbi lapnak, mint ludovicai hallgató is munkatársa maradt; a Ludovica Académia Közlönyébe hadtörténelmi czikkeket (1871. Polgár és Katona stb.) és a P. Naplóba A Ludovica Académia szervezetéről írt 1874–75-ben, mint Tatán állomásozó had-nagy, a Győri Közlönynek és az ugyanott megjelent Szabad Polgárnak állandó tárczaírója volt, és mind a két lapba apróbb genreket, 20 elbeszéléseket és verseket írt. Visszatérve a polgári életbe, verseket, tárczákat, társadalmi s közigazgatási czikkeket írt a Nógrád megyei Lapokba, Losoncz és Vidékébe, s a Barta László által szerkesztett Községi Közlönybe; továbbá Palócz photographiák cz. genreket a Magyarország s a Nagyvilágba. Verseczen segített megalapítani s szerkeszteni Perjessy Lajos fő-reáliskolai tanárnak a Délvidéki Nemzetőrt; nagyon szűken lévén munkatársak dolgában, a lapot úgyszólván csak ketten írták; az akkor szárnyait próbálgató Herczeg Ferencz is fölkereste őket egy-egy tárczával”.


Főbb művei:

  • A bűnügyi nyomozás kézikönyve (első kiadás: Kármán-féle Könyvnyomda, Losonc, 1897; második kiadás: Singer és Wolfner, Budapest, 1898)
  • Alapvetés a csendőr erkölcsi neveléséhez (Kaufmann Nyomda, Máramarossziget, 1902)
  • Katonai irálytan (első kiadás: Miskolc, 1892; második kiadás: Hunnia-nyomda, Esztergom, 1896)
  • Magyarország rendőrsége és az államosítás (Gyula, 1898)
  • Őszi verőfény – Költemények (Miskolc, 1890)
  • Photographiák – Beszély-gyűjtemény (Czéh Sándor, Győr, 1876)
  • Útmutató a nyomozó szolgálatban – Segédlet (Szeged, 1899)

A „szél kergette vagabund”

A „magyar irodalomtörténet által is számon tartott, hat gyermeket felnevelő, németül és szerbül is beszélő Endrődy Géza” már 1870-ben, tehát tizenkilenc esztendős korában verseket és novellákat publikált. Ez ténykérdés.


Azt viszont gyaníthatóan csak kevesen tudják, hogy Endrődynek 1896 első hónapjaiban – például Gárdonyi Géza, Heltai Jenő és Ignotus munkái mellett – versei jelentek meg az Esztergom és Vidéke tárcarovatának hasábjain. Arra pedig ki gondolna, hogy az általa szerkesztett Magyar Csendőrben (ugyancsak 1896) Pósa Lajos versei mellett az „oroszlánkörmeit még csak alig-alig mutogató” Krúdy Gyulának (az írófejedelem ekkor mindössze tizennyolc éves) folytatásokban közölt kisregényei, elbeszélései és cikkei jelentek meg (egy számban nem ritkán több írása is).


Idézzük fel, hogyan vélekedik Bodri Ferenc Krúdyról és Endrődyről a Kortárs hasábjain.


„Kis-endrédi Endrődy Géza, maga is szél kergette vagabund. Pályaképe a Szinnyeiből és felújított folytatásának adataiból kibontható. A >>Kézsmárkon<< iskolázott, majd a pozsonyi tisztképzőn, végül a Ludovikán végzett hadnagy rövidke időt tölt csapatszolgálaton – házassági tervei alá nem került kaució. Nősülését követően közhivatalnok lett, utóbb a frissen létesült Magyar Csendőrség (1882. január 1.) kötelékében kér s nyer beosztást, előbb Szegeden, majd Versecen, utóbb Miskolcon és Tatán. A vármegyei irányítás alól fokozatosan kivonva formálódott a központosított hatalmi szervezet, az újjáalakításban a ludovikás hadnagy kitűnő szervezőnek bizonyult – gyakori állomáshelyváltása ebből ered.


Vándorlása során a helyi lapokban szakmájához illő írásai jelengetnek meg, ugyanígy tárcái, >>genrei<< és versei. Versecen ő alapította a Délvidéki Ellenőrt, és lapot alapított Esztergomban is. 1896 első hónapjaiban szaktanulmánya (A városok és a csendőrség) és versei jelentek meg Gárdonyi, Kóbor Tamás, Kozma Andor, Heltai Jenő, Ignotus és mások munkái mellett az Esztergom és Vidéke tárcarovatának hasábjain. Nyugdíjazása után, 1895 végén költözhetett Esztergomba, ahonnan pár hónap után Budapestre került. Innen újra aktiválták: Losonc, majd Gyula rendőrkapitánya lett.


Verseskötetét és >>beszélygyűjteményét<< jegyzik az annaleszek, szaktárgyú tanulmányait és könyveit úgyszintén. Magyar katonai irálytan című kötetének második kiadása például Esztergomban nyomatott 1896 nyarán. A kiadás műhelye Gerenday József >>villanyáramra berendezett Hunnia-nyomdája<< volt. Gyulán majd a Magyarország rendőrsége és az államosítás című be-számolóját nyomatja ki (1898), Budapesten ugyanekkor A bűnügyi nyomozás kézikönyve jelenik meg tőle, Szegeden pedig Útmutató a nyomozó szolgálatban című >>segédlete<< (1899).


Esztergomban 1896. január elejétől augusztus végéig jelent meg szerkesztésével szombatonként a Magyar Csendőr – Szakismereteket terjesztő és szórakoztató közlöny című folyó-irata, amelyben Pósa Lajos versei mellett Krúdy Gyula folytatásokban közölt kisregényei, el-beszélései és cikkei találhatók, egy számban gyakorta több is. Említettem Krúdy álneveit, ezek inkább a >>szakirányú<< cikkek és elbeszélések (Csendőrök a hegyekben, Ki a bátor?, A csendőr, Az öreg tolonc, A bűnös ember fotográfiája, Megöltek egy csendőrt?) alatt olvashatók. Nyolc folytatásban egy kisregény (Egy lány, két legény) és a közben másutt is közölt novellák mellett találkozhatunk néhány bájos moralitású értekezéssel is (A magyar címer, A lobogó becsülete, A mi édesanyánkról) – a szorgalmas külmunkatárs minden szerkesztői kívánalomhoz készséggel alkalmazkodott.


Egy május végi lapszámban jelent meg a hír, majd egy hét után az előfizetési felhívás a tervezett gyűjteményről, a Megöltek egy csendőrt? négy folytatásával (május 30–június 13.) párhuzamosan. Evvel szakad meg az író és a hetilap termékeny násza, hiszen közben a laptulajdonos Budapestre költözött. A nyári hónapokban még innen utazgatva szerkeszti szürkülő közlönyét, de augusztus végétől a fővárosban kiadott Rendőri Lapok harmadik évfolyamába olvasztja be, amelynek egyik szerkesztője lett. Ennek sem sokáig, mert Losoncról, majd Gyuláról aligha lehet budapesti folyóiratot szerkeszteni.”

________________________________________________________________


A „szél kergette vagabund”, az egykori honvédtiszt, majd közszolga, később csendőrtiszt és végül rendőrkapitány („mellékfoglalkozásban” hatgyermekes családapa), a sors által rendelt alig ötven esztendő alatt, legalább száz évet élt. Nagy kár, hogy elfogyott az ideje. Túl korán ment el, maradhatott volna még…


Egyesületünk

Az Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesület a kriminalisták közösségi szakmai érdekképviseleteként jött létre. Az egyesület megalakulását számos szakmai műhelybeszélgetés előzte meg, melyek kiemelt témája volt a magánbiztonság hazai helyzetének elemzése a rendszerváltástól napjainkig, figyelemmel a magánynyomozói területekre, kitekintés Európára és a Tengerentúlra az ott zajló kriminalisztikát érintő folyamatokra, kiértékelve a jelentős nemzetközi szakmai szervezetek eredményeit, céljait, összevetve azt az OKDE alapítóinak elképzelésével.
Hazánkban a rendszerváltás óta eltelt közel 30 év alatt folyamatosan bővülő problémákkal kellett szembenéznie a magánbiztonsági ágazatnak, ezen belül is a magánnyomozásnak. Az ágazat szereplőinek folyamatosan jelentkező problémáira értékelhető érdemi válasz mindeddig nem érkezett.


Magyarország Uniós csatlakozását követően számos területen, így a magánbiztonságban is sok lehetőség nyílt meg a szakma képviselői számára, mely lehetőségek egyben követelményeket is támasztottak. Ezeknek az egyre összetettebbé váló kihívásoknak kíván az OKDE megfelelni, segítséget nyújtani e szakma művelői számára. Az alapítók a szervezet legfontosabb céljai közé sorolták a Magyarországon, valamint külföldön élő, tevékenykedő magyar kriminalisztikai szakemberek számára a szakmai érdekképviseletet, valamint a szakmát művelők speciális ismereteinek szélesítését. Kiemelten fontos Egyesületünk számára a civil lakosság tájékoztatása a bűnmegelőzési eszközök, módszerek alkalmazásának lehetőségeiről.


Egyesületünk sikerrel teljesítette legfontosabb célkitűzéseit, igazi szellemi műhellyé formálódva a magyar civil szervezetek elismert és megbecsült szereplőjévé vált.