Egységes Tudományos Törvényes


Pozsonyban tárgyaltak a V4 Detektívek küldöttségei

Szlovákia – Pozsony, 2019. április 16.


2019. április 16-án a pozsonyi Barónka Hotelben találkoztak a „Visegrádi V4 Detektív Együttműködés” tagjai. A munkaértekezleten a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia képviselői áttekintették a V4D eddigi tevékenységét, és megvitatták a V4D jövőjét. A résztvevők egyetértettek abban, hogy növelni kell a kölcsönös tudatosságot azzal kapcsolatban, hogy mi történik az egyes tagállamokban, mind a jogalkotás, mind a V4D-tagok tevékenységei terén.


Április 17-én a Rendőrakadémia épületében az SKSB szervezésében „A magánbiztonság fejlődésének tendenciái a V4-országokban” címmel került megrendezésre nemzetközi konferencia, ahol Csehországból, Magyarországról, Lengyelországból és Szlovákiából érkeztek résztvevők. Az eseményen az OKDE képviseletében Dr. Németh Zsolt, egyetemi docens „A magánbiztonsági szakemberek helye a közbiztonság megvalósulásában” című előadását hallhatták a konferencia résztvevői. Öröm volt számunkra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről Sallai János professzor a Rendészetelméleti és -történeti Tanszékvezető és Dr. Christián László a Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszékvezető is önálló előadással volt jelen a konferencián.


Szöveg: Dr. Herold Károly
Fotó: okdEPRESS

Pozsonyban tárgyaltak a V4 Detektívek küldöttségei

Szlovákia – Pozsony, 2014. február 22.


Pozsonyban folytatta munkáját a Visegrádi V4 Detektívek Együttműködése, mely a múlt évben kezdte meg működését az Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesület kezdeményezésére. A tanácskozáson a delegációk áttekintették a Visegrádi V4 Detektívek Együttműködésének jövőbeni stratégiáját, megfogalmazták azokat a célokat, melyek jól működő alapokra helyezett regionális együttműködést biztosítanak a szomszédos országok magánnyomozóival folytatott közvetlen, közös munka során. A regionális együttműködés középpontjában az Európai Unió területén végzett detektív munkával kapcsolatosan felmerülő kérdések, problémák közös kezelése, ezáltal határozottabb érdekérvényesítés szerepel.


Az együttműködés résztvevői mindemellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a visegrádi térség közös történelmi gyökereiből fakadó detektív hagyományok ápolására, megőrzésére. Az együttműködés keretében teret kapnak különböző, a szakmával kapcsolatos kulturális programok is.

 

A Visegrádi V4 Detektívek Együttműködésének soros elnöki tisztét 2014. december 31-ig az Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesület tölti be. Ez idő alatt kiemelt hangsúlyt fektet a társadalom, ezen belül a társadalmi szervezetek bűnmegelőzésben történő szerepvállalására. Reményei szerint a kidolgozott V4 bűnmegelőzési program elindítására még a magyar elnökség idején sor kerülhet.


A lengyel PIO és szlovák SKSB delegáció a találkozón