Száz éve született Katona Géza
Száz éve született Katona Géza – tudós, tábornok, példakép
Szeptember 30-án a magyar kriminalisztika és rendészettudomány egyik legnagyobb alakjára, Katona Géza nyugalmazott rendőr dandártábornokra emlékezett a szakma. A születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencián a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar Rendészettudományi Társaság közösen tisztelgett életműve előtt. Katona Géza (1925–2016) jogász, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora volt, aki a kriminalisztika, kriminológia és büntetőjog területén alkotott maradandót. A Sárospataki Református Gimnáziumban érettségizett, majd jogi tanulmányait követően a rendőrség szolgálatába állt, ahol tudományos igényességgel ötvözte az elméletet és a gyakorlatot. Részt vett a világelső tenyérnyom-azonosítási rendszer kidolgozásában (1994), a Központi Fizikai Kutatóintézettel együttműködésben. Korán felismerte a számítástechnikai adatfeldolgozás jelentőségét a nyomozásban. Bevezette a valószínűségszámítás elemeit a kriminalisztikai azonosításba. Tanítványai – köztük Pintér Sándor belügyminiszter – nemcsak szakmai tudást, hanem emberi példát is kaptak tőle. Katona Géza elve, miszerint "a rendőrségi gyakorlat nem fejleszthető elmélet nélkül, de az elmélet művelésétől tartózkodjon az, aki a gyakorlatot nem ismeri", máig iránytűként szolgál a szakmában.
Az emlékkonferencián felszólalt többek között Korinek László akadémikus, az MRTT elnöke, Herke Csongor jogászprofesszor, aki Katona Géza publikációs munkásságát elemezte. Balláné Füszter Erzsébet professor emerita, aki a kriminalisztika elméleti alapjairól beszélt. Lévay Miklós kriminológus, aki a szervezett bűnözés és bűnmegelőzés terén végzett munkáját méltatta. A konferencia zárásaként Janza Frigyes vezérőrnagy emlékeztetett arra, hogy Katona Géza 1945-ben, a háború utáni romokból kezdte újjáépíteni a magyar rendészetet – tudással, hittel és elkötelezettséggel. Katona Géza neve ma is fogalom. Tudós volt, aki nemcsak kutatott, hanem tanított, épített és példát mutatott. Száz évvel születése után öröksége él – a könyvekben, a tanítványokban, és a rendészeti szakma szellemiségében.
Megjelent a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) Forenzikus Füzetek - Száz éve született Katona Géza Centenáriumi kötet, mely itt megtekinthető, olvasható