Tihamér napján

Dr. Tóth Tihamér

Csendes László rendőrségi főtanácsos, c. egyetemi docens írása

Az emlékezni valakire, akit szerettünk, becsültünk igazán jó dolog, hiszen egy kis időre ismét a közelünkbe hívhatjuk, felidézhetjük élete számunkra emlékezetes pillanatait.

"Tihi", szerintem mindenki így ismerte, mert bármerre is kezdtem kutakodásomat, ha sokat nem is tudtak róla, azt mindenképpen, hogy Dr. Tóth Tihamér "persze, ismertem a Tihi", vagy a fiatalabb generációnak "Tihi bá', aki viktimológus volt". Mindez számomra azt az üzenetet jelentette, hogy Ő olyan mértékben szerette a szakmáját, a választott tudományát, hogy annak az évek során egyértelműen emblematikus alakjává vált. Olyan típusú ember volt, akivel sok mindenről lehetett beszélgetni, de ha tehette a bűnözés áldozatait valamilyen összefüggésben mindig szóba hozta.

A rendőri pályára kerülése, első benyomásra hasonlított a kortárs fiúk kamaszálmaira, a detektív szereppel való azonosulás vágyára. A bűnügyek nyomozásának izgalma helyett azonban inkább a bűnbesodródás körülményei foglalkoztatták. Tóth Tihamérról hamar kiderül, hogy nem a nyomozásokban, vagy a közterületi rendőri intézkedésekben jeleskedik, hanem a kihallgatásokhoz, az ügy szereplőinek meghallgatásához van érzéke, tehetsége. Korán foglalkozni kezd a kriminális okok összefüggéséinek keresésével, a bűncselekmények megvalósulását segítő körülmények, közrehatók szerepének vizsgálatával. Ezzel is magyarázható, hogy vezetői rövid időn belül beiskolázzák a Corvin Otto Bűnügyi Szakiskolába, amelynek elvégzése után már a fővárosi rendőrség központi vizsgálati egységéhez kerül.

Munkatársai kedvelik, gondolkodásmódja, empátiája, ügyszeretete, olvasottsága révén "messzebbre lát" a napi ügyeknél. Rövid időn belül az ELTE ÁJK levelező tagozatára kerül, ahol 1960-ban szerez diplomát. Utolsó éves egyetemista, amikor vendégelőadóként már rendszeresen meghívják tanítani a Rendőr Akadémiára.

Nincs még egy évtizede, hogy felszerelt a rendőrséghez, amikor - mai ismereteink alapján mindenképpen - a tudományos pályájának kiindulási pontjához érkezik. A Belügyi Szemle c. szakmai havi lapnál a "Tudományos élet" c. rovat vezetésével bízzák meg.. A hatvanas évek közepén elvégzi a MUOSZ újságíró iskoláját, majd jogtanácsosi vizsgát tesz és megkezdi a kandidátusi disszertációra való felkészülést. Időközben már lassan egy évtizede vezeti a rovatot, amelynél végzett munkája elismeréseként a Szemle főszerkesztő- helyettesének nevezik ki.

Öt év telik el és a Magyar Rendőr főszerkesztői székébe ül. Majd ugyanennyi idő elteltével a BM Oktatási és Közművelődési Csoportfőnök-helyettes lesz. Ebben a pozícióban csupán két évet tölt el, mert kinevezik a Rendőrtiszti Főiskola parancsnokának általános helyettesévé.

A beosztása ugyan nem követeli meg, de ahogy teheti, az osztályterembe megy és tanít. Rövid időn belül főiskolai docens címet kap. A hallgatók kedvelik, szeretnek az óráira járni. Az egyetlen oktató akit, ha a lehetőségük engedi, nem rendfokozata alapján szólítanak, hanem becenevén- Tihi bá'.

Mind e közben rendszeresen publikál, előadásokat tart, összegző jelentéseket készít, főiskolai jegyzeteket ír. Még rovatvezető a Szemlénél, amikor felkéri a BM Klub kriminálpszichológiai munkaközössége, hogy tartson előadást a viktimológia egyes kérdéseiről. Örömmel vállalja, ez az első olyan fellépése, amikor szakértő közönség előtt kifejezetten a viktimológiáról, mint a bűnözés elleni fellépésben hasznosítható tudományról beszélhet. Részletesen elidőz a fogalom értelmezésénél, Mendelsohn, Hentig, Ellenberg áldozatszemléleténél, vallja, hogy a viktimológia tudományának élvezői a bűnözőktől megóvott személyek lesznek. Néhány hónappal később az ELTE ÁJK szervezésében tart előadást "Gondolatok a viktimológiáról" címmel. Az áldozati szituációk tipológiájának jelentős teret szentel, részletezve a bűncselekmény előtti, közbeni és utáni sértetti magatartásokat. Véleménye szerint a tipológia segít a "miért történtre" választ adni, egyben hozzásegít a megelőzéshez. Két csoportba osztályozza az áldozatokat. Az elsőben általában beszél az áldozattá válásról és itt Hentig megállapításait részletezi, míg a másodikban egyes bűncselekményfajták vonatkozásában emeli ki a jellemző áldozati jegyeket és sorolja a megfigyelések képviselőit. Kijelenti, hogy hiányzik a hazai tipológia, ennek kialakításában feladatunk van. Ugyanakkor kitér a hazai és környező országok tudományos kutatásaira, és az ezzel kapcsolatos problémákra. Élesen és kritikusan fogalmaz, amikor arról beszél, hogy a kutatások többnyire szervezetlenek, elszigeteltek és nem követnek határozott irányvonalat. Fájlalja, hogy sem a tudományegyetemeken, sem a belügyi képzésben nem foglalkoznak kellően a viktimológia létezésével. Hibának tartja, hogy a téma elméleti és gyakorlati kérdéseit taglaló publikációk csak szűk kör számára érhetők el. Állítása szerint egyes vezetők inkább visszatartanak bizonyos információkat, hogy "az állomány ne gondolkozzon annyit, hanem végezze a feladatát". Kifejezetten hiányolja a viktimológiával foglalkozó szakemberek szervezett, és tudományos ösztönzését.

Publikációiban visszatérően foglalkozik a sértettek hatékonyabb jogvédelmével. A bizonyítási eszközök között önálló eszközként kívánja minősíttetni a sértett vallomását, míg a vallomástételi akadályokat és a sértettel szemben alkalmazható kényszerintézkedéseket külön tartja érdemesnek rendezni. Hangoztatta azt a véleményét, mely szerint a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak szakítania kell korábbi szemléletükkel, és nem csak a bűnüldözési és felelősségre vonási szempontokra kell figyelemmel lenniük, hanem tartsák figyelemmel a sértett érdekeit, a sértett jogvédelmét. Szükségesnek tartja a pótmagánvád intézményét. Véleménye szerint akkor lehet élni kedvezménnyel a vádlott esetében, ha a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére törekszik, vagy reális esély van a jóvátételre.

A nyolcvanas években több írásában is megjelenik a bűnmegelőzés és a viktimológia kapcsolata. Viktimológia bűnmegelőzésnek, viktimális szenzitivitásnak nevezi az áldozatra koncentráló megelőzést, amikor a bűnelkövetési lehetőségek szőkítése mögött az áldozattá válás mérséklésével lehet számolni. Megkülönbözteti a csoportos viktimológia bűnmegelőzést az egyénitől. Az előző esetében a települési helyeken együtt élők védelmét, a szomszédságon alapuló biztonsági stratégiák kidolgozását érti, addig az egyéni viktimológia bűnmegelőzés a valamilyen ok miatt veszélyeztetett polgárok önvédelmét jelenti.

Viktimológiai munkássága során, kellő nyomatékkal foglalkozott az áldozat személyének kriminalisztikai jelentőségével is. Kimondta, hogy egy bűncselekmény felderítése szempontjából meghatározóan fontos, hogy egyrészt ki az áldozat, másrészt miért éppen ő? Az áldozat személye sok mindenre adhat választ, akár arra is, hogy bűncselekmény történt-e, vagy sem? Sok esetben az áldozat az akin keresztül behatárolható a gyanúsítottak köre, a tetteshez főződő kapcsolat, az okok és a motívumok. Éppen ezért a sértett személyiségének, szociális körülményeinek, kapcsolatainak, szokásainak felderítése a bűnfelderítés sikerének legfontosabb feltétele.

A viktimológiát a kriminológiai alkalmazott ágának tekinti, amelynek tárgya, vizsgálódási köre a bűnözés egyes részterületei: - az ő szóhasználatában - a viktimál pozíció, a viktimál morfológia, a viktimál látencia, a viktimál interdependencia, a viktimál habitus, a viktimál információ, a viktimál kompenzáció és a viktimál profilaxis. Talán nem szubjektív az a vélemény, mely szerint Dr. Tóth Tihamér legmaradandóbb műve, az a főiskolai jegyzet, amelyet ma is érdeklődéssel forgatnak a rendőr hallgatók, és amelynek címe is utal a két tudomány kapcsolatának elválaszthatatlanságára, azaz: Viktimológia, a bűncselekmények sértettjeinek kriminológiája.

A viktimológus, a tanár, a rendőr ezredes közel negyven éves szolgálat után, 1991. február 28-án vonult nyugállományba. Ez nem jelentette, hogy hátat fordít "szerelmének", továbbra is ugyan olyan örömmel foglalkozott az áldozatok tudományával, előadásokat vállalt, konferenciákon hallatta hangját. 2005-ben hunyt el.

Tóth Tihamér úttörő volt a hazai viktimológiában. Munkásságával hozzájárult az áldozattan megismertetéséhez, a sértettek, áldozatok helytelen megítélésének megváltoztatásához, jogszabályi változtatásokhoz, egy új áldozatsegítő szemlélet létrejöttéhez. Jelentős befolyással bírt a rendőrség áldozatvédelmi gondolkodásának kialakítására, a tudományos elméletek megismertetésére.

Az áldozatvédelem iránti elhívatottsága okán rendőri berkekben a tudományt is róla neveztük el, vagy is egymás között csak VIKtihiMOLÓGIAKÉNT említjük.

Forrás: https://www.kriminologia.hu/sites/kriminologia.hu/files/2009eavszcsendesl.pdf