Új korszak a vallomásellenőrzésben
Új korszak a vallomásellenőrzésben – nemzetközi konferencia az agyi ujjnyomat módszerről
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében került megrendezésre az "Agyi ujjnyomat (Brain Fingerprinting), avagy a műszeres vallomásellenőrzés új lehetősége?" című nemzetközi konferencia, amely a kriminalisztika, jogtudomány és idegtudomány határterületein nyíló új lehetőségeket mutatta be. A rendezvény célja, hogy bemutassa az agyi ujjnyomat módszerének tudományos alapjait, gyakorlati alkalmazhatóságát és jogi környezetét.
A konferencián rangos hazai és külföldi szakértők tartottak előadásokat, köztük Dr. Ewout Meijer, a Maastrichti Egyetem kutatója, aki a P300 agyhullámra épülő vallomásellenőrzési technikát ismertette egy konkrét bűnügyi példán keresztül. A módszer lényege, hogy az agy elektromos válaszai alapján azonosítható, ha a vizsgált személy felismer egy bűncselekménnyel kapcsolatos információt – ez objektív, neurobiológiai alapokon nyugvó bizonyítékként szolgálhat.
Prof. Dr. Fantoly Zsanett, a Ludovika Kutatócsoport vezetője kiemelte, hogy a módszer kiemelt kutatási prioritást élvez, különösen az igazságszolgáltatásban való alkalmazhatósága miatt. Dr. Czobor Pál, a SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika tudományos igazgatója szerint az EEG és MRI alapú vizsgálatok új távlatokat nyitnak a rejtett emléknyomok detektálásában, különösen olyan esetekben, amikor a vizsgált személy szándékosan próbálja elrejteni az információt.

A konferencia multidiszciplináris megközelítése révén egyedülálló lehetőséget teremtett a jogászok, pszichológusok, kriminalisztikai szakértők és idegtudósok közötti párbeszédre. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a brain fingerprinting módszer – bár még fejlesztés alatt áll – komoly potenciállal bír a jövő vallomásellenőrzési eljárásaiban.
Fotó: Szilágyi Dénes NKE