Egységes Tudományos Törvényes


Róma, 2013.május 23-25.

Kellemes kora nyár fogadta az örök város, Róma északkeleti szeglete mellett található Tivoli Therme településén a FEDERPOL 57. kongresszusára és a Nemzetközi Detektív Egyesület (IKD) kihelyezett ülésére érkező résztvevőket, vendégeket, meghívottakat. A rendezvény színhelyéül a rendezők a Grand Hotel Duca d’ Este hotel kongresszusi termét választották, az alig 10 km-re fekvő Tivolitól, annak csodálatos a XVI. században épült palotájától. Rendkívül impozáns hotel, profi kongresszusi helyszín, mely biztosította a rendezvény amúgy is kimagasló szakmai színvonala mellett azt az atmoszférát, mely a háromnapos rendezvényt igazán mesterivé varázsolta.


A környéket átszövi a történelem. Itt van mindjárt Hadrianusz császár impozáns villája a Villa Adriana, mely napjainkra már önálló településként áll Tivoli lábánál. A városkába Rómából a Via Appia-hoz képest kevésbé ismert egykori Via Tiburtina nyomvonalát követve érkezhetünk meg. A Villa d’Este II. Ippolito d’Este (1509-1572), Ferrara város püspöke megrendelésére épült. Említést érdemel a püspök szülői háza, miszerint anyja nem más, mint a „méregkeverő” Lukrécia Borgia, édesapja Alfonso d’Este kevésbé ismert név. A palota 1624 és 1918 között a Habsburg-család birtokába került. Ez időben számos híres zeneszerzők fordult meg a Villa d’Este-ben, köztük Liszt Ferenc is, akinek kedvenc őszi tartózkodási helyévé vált. Tivoli és a hozzá tartozó több száz hektáros terület a kőbányákkal és az olajfaligetekkel, a palotákkal és az ókori romokkal együtt felkerült az UNESCO világörökség listájára.

Az Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesület delegációját, mely a FEDERPOL elnökének Genuario Pellegrino úrnak a meghívására érkezett Rómába, Sallay Károly az egyesület elnöke vezette. a 3 napos munkalátogatáson részt vehettünk a Federpol Federazione Italiana Investigatori Privati (FEDERPOL) 57. kongresszusán, majd az IKD kihelyezett ülésén.


A reggeli kellemes regisztrációt követően, a kongresszus az esemény díszvendége Lord Brian Mackenzie beszédével vette kezdetét, majd sorra következtek a meghívott vendégek előadásaikkal. Számos kérdés és komoly szakmai viták mellett kiemelt figyelmet kapott magánnyomozói tevékenységet alapjaiban érintő jogszabályi változás. A megváltozott követelményrendszer kapcsán számos előadást hallgathattak meg a résztvevők, ügyvédektől, magánbiztonsági vezetőktől, továbbá az olasz belügyminisztérium magánbiztonsági referensétől Vincenzo Acunzoa úrtól. Rendkívül sűrű volt a program, az előadásokat az ebéd is csak 40 percig szakította félbe.

Genuario Pellegrino a FEDERPOL elnöke a szószéken beszéde közben


Georg Hirtl az IKD főtitkárhelyettese megnyitja a kihelyezett ülést 


Az elnyúlt délelőtti és délutáni előadások következtében az IKD kihelyezett ülése is a tervezettnél jóval később, csak késő délután kezdődött el. Az első nap záróeseménye a gálavacsora volt, ahol lehetőség nyílt kötetlen eszmecserékre. A második nap kizárólag a FEDERPOL közgyűlésének témáival foglalkozott, melyet a szervezet főtitkára Cav. Giovanni Rabboni nyitott meg. A pénzügyi beszámolót Dr. Patrizia Pascetelli tartotta, a szervezet elért eredményeiről az elnök Pellegrino úr számolt be a közgyűlés résztvevőinek.

Fotó: OKDEpress