Egységes Tudományos Törvényes


Budapest, 2013. december 7.




Az OKDE számára fontos a társadalom jövője, így egyértelműen fontosak a gyermekek. Ennek a szellemnek tükrében határozott Egyesületünk elnöksége, s hozta meg döntését, mely szerint hagyományőrző módon minden évben a karácsonyi ünnepek alkalmával lehetőségeinkhez mérten adományt juttatunk el óvodás korú gyermekek számára. Ebben az évben a havonta rendszerességgel megrendezett szakmai Kriminalisztika klubnapon tettük fel a kérdést első ízben, hova, melyik óvodának jutassuk el adományunkat ebben az évben? A válasz szinte azonnal ott volt, hiszen tagjaink között számos gyakorló apuka van. A döntés gyors és egyértelmű volt, József kollégánk ötlete érkezett a leggyorsabban, így az került megvalósításra. Felvetődhet a T. Olvasóban, vajon mi alapján döntöttük el, hogy mely intézmény kapja a felajánlást? Nem gondoljuk, hogy bárki is jogot formálhatna a döntésre ilyen esetben, hiszen szinte nincs olyan óvoda ahova nem kélne el a segítség. Mindig jól jön a játékok frissítése, hogy a lurkók szép új játékokkal játszhassanak. Így gondoltuk döntsön a gyorsaság, így az az intézmény kapja a támogatást melynek neve ajánlás formájában elsőre elhangzik.


Eljött december 7-e, már nagyon vártuk, készültünk az eseményre. Előzetes egyeztetések sora zajlott, így Télapó megkapta megtudhatta, hogy miként viselkedtek a gyerekek, s az is kiderült, hogy ebbe az óvodába bizony csupa jó gyerek jár -). Egyesületünk tagjaitól érkezett nemes és önzetlen felajánlásokból a karácsonyi jótékonysági ajándékozáshoz képességfejlesztő, korszerű, kreatív játékokat vitt az OKDE Télapója az újpesti Virág utcai óvoda kis lakóinak, melyet az óvodapedagógusok szempontjai, kérései alapján szereztünk be egy lakberendezési világcégtől. Szó szerint nem volt könnyű dolga a Télapónak, hiszen az ajándékok súlya elérte az 50 kg-ot. A csoki télapót és a temérdek szaloncukrot a BONBONETTI CHOCO Kft. vezérigazgatója Sánta Sándor úr, Sallay elnök úr személyes jó barátja ajánlotta fel, melyet ezúton is köszönünk!


A gyerekeknek igazi ünnepi hangulatot varázsolt az OKDE Télapója, Krázsik József, akinek egyénisége, sokszínűsége minden bizonnyal feledhetetlenné tette az ovisok és a pedagógusok számára e karácsonyi ünnepet.  Köszönjük a lehetőséget Palatinus Józsefné Ildikónak, a Virág utcai óvoda vezetőjének, hogy ott lehettünk közöttük és néhány perc önfeledt örömöt vihettünk a hétköznapokba.


Fotó: OKDEpress