Egységes Tudományos Törvényes

Budapest, 2014. október 18.


Fotó: OKDEpress


Hagyományainkhoz híven a 2014 – 2015 oktatási programunkat is szakértőkkel, szakemberekkel és komoly témákkal tesszük érdekessé. Az érdeklődők első oktatási napunkon találkozhattak egy élő legendával, ikonnal, akinek életútja, szakmai munkássága mindenki számára példaértékű lehet. Örömünkre szolgált, hogy Sihan Furkó Kálmán elfogadta meghívásunkat és megosztotta velünk életének fontosabb megállóit, érdekes fordulópontjait egy egyedi és megismételhetetlen előadás és bemutató keretében.

Nagy izgalom és várakozás vezetett mindenkit, aki a szombati munkanap ellenére eljött és megtisztelte a Mestert jelenlétével az IKM Báthory utcai „KÜZDÖSPORT” edzőtermében. Sihan Furkó Kálmán és Sensei Kalmár Árpád mindenkit megelőzve katonás fegyelemmel várta az érkező érdeklődőket a DOJO öltözőjében. Szép számmal érkeztek érdeklődők, szinte minden korosztály képviseltette magát. Egy ilyen nagyszerű ember esetében ez nem is meglepő. A meghirdetett program katonás pontossággal 9.00 órakor kezdődött. A közvetlen hangvételű előadás számos érdekes, eddig nem ismert részletet tartalmazott, hihetetlen, de még az ifjú sportpalánták is nagy figyelemmel és fegyelemmel követték a Mester nem épen rövid, de annál izgalmasabb mély benyomást hagyó életútját. Hihetetlen életszagú előadás volt ez. 


A nap fénypontja lett, hogy meglepetésünkre maga Sihan Furkó Kálmán tartotta meg a nem mindennapi önvédelmi bemutatót, melyre segédjéül egy ifjú titánt kért fel. Emelkedett hangulat jellemezte végig a teljes előadást, mely talán még most is folytatódna, hiszen nem akarta elengedni senki a Mestert… Minden sporttárs és „harcos” felejthetetlen élménnyel gazdagodott.


OSU