Egységes Tudományos Törvényes
Budapest, 2014. augusztus 30.




Idén is megrendezésre került az IPA BRFK hagyományos horgászversenye, melyre az Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesület is meghívást kapott. Reggel 6 órakor már a versenynek helyszínt adó Joker horgásztó épülete előtt várakoztak a csapatok a horgászhelyek kisorsolására. 

Kellemes, igaz augusztus végéhez kissé hűvösebb időben mérték össze tudásukat, szerencséjüket az induló horgászcsapatok. ebben az évben több mint 20 csapat indult, s szinte minden korosztály képviseltette magát. Jó volt látni, hogy egyre több hölgyversenyző volt jelen az eseményen, indult a győzelemért. 


Az OKDE ebben az évben immár kettő csapattal képviseltette magát. A „Kukkol a márna” csapata idén nyár elején már komoly sikerrel szerepelt a soroksári önkormányzat V. horgászversenyén, ahol az igen előkelő második helyet szerezték meg, a korábbi csapatkapitány idén augusztus elején elhunyt Vizler Róbert tagtársunk vezetésével. Meg kell említeni „SZIMAT” csapatunkat is, akik Sági Zsolt csapatkapitány vezetésével sikeresen szerepeltek a múlt évi IPA BRFK horgászversenyen is. Profi rendezés mellett, kimagaslóan szép eredmények születtek a 2014 évi, rendkívül baráti hangulatú hagyományos IPA BRFK horgászversenyen. 


Eredményt hirdettek a csapatok összteljesítménye alapján, az egyedi legnagyobb halat fogó tekintetében, illetve a legfiatalabb eredményes versenyző számára. 


A teljesítményekhez gratulálunk!


Vizler Róbert tagtársunk emlékének ajánlottuk-e versenyt. A díjátadást megelőzően Kozák Tibor úr, az IPA BRFK Közhasznú Egyesület elnöke megemlékezett Vizler Róbertről OKDE tagjáról, sportolójáról, majd a verseny résztvevői egyperces néma csenddel tisztelegtek emléke előtt.



Az OKDE versenyzői átveszik az emléklapot, melyet az IPA BRFK 

Közhasznú Egyesület elnöke Kozák Tibor úr adott át


Fotó: OKDEpress