Egységes Tudományos Törvényes

Budapest, 2014. október 20.


Kellemes őszi időben érkezett az OKDE delegációja Sallay Károly elnök vezetésével a „Tudomány és bűnmegelőzés” nemzetközi konferenciára, melynek az ORFK RIK adott otthont. A delegáció tagja volt még Dr. Herold Károly az OKDE tiszteletbeli elnöke és Dr. Ferenczy Zoltán alelnök. A 2013-ban felállított Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács most első ízben rendezett nemzetközi konferenciát, melyet Dr. Hatala József miniszteri biztos, az NBT elnöke ünnepi köszöntőjével nyitott meg.

Dr. Hatala József miniszteri biztos


Ezt követően Dr. Tóth József pszichológus, pszichoterapeuta „Generációk gondolkodása” címmel tartotta meg a nap első szakmai előadását. Több európai országból is érkeztek szakemberek, így az előadók között üdvözölhettük Dr. An Nuytiens EUCPN Belgiumból, aki „A sport, a tudomány és a művészet szerepe a gyermek-és fiatalkorúakat célzó bűnmegelőzési programokban” címmel tartotta meg igen értékes, sokszínű előadását. A külföldi előadók között szerepelt még Günther Holztrattner Ausztriát képviselve, az „Alternatív módszerek a bűnmegelőzésben”, valamint Rasmus Hojbjerg Jacobsen CEBR Dánia, „A bűnmegelőzési törekvések költség-haszon elemzése” címet viselő előadásával. Magyarországot két hölgy is képviselte Prof. Dr. Csépe Valéria MTA, „Legyen a művészet a szenvedélyed” és Dr. Mikulán Rita SZTE „Legyen a sport a szenvedélyed” címmel tartotta meg előadását. A szakmai konferencia idején kiállítás nyílt a jobb-agyféltekés rajztanfolyam és a CBA-val közös rajzpályázat képeiből.

Az előadások befejezése után Dr. Hatala József miniszteri biztos a konferenciát összefoglaló beszédében elmondta, hogy a nap folyamán elhangzott igen érdekes, hasznos, tudományos szintű előadásokból levonhatjuk azt a következtetést, hogy a gyerekkorú a serdülő és fiatalkorú gyerekek sportolásának és a művészet megszerettetésének, elsősorban a zene hallgatására és művelésére való nevelésnek, milyen nagy szerepe és jelentősége van a bűnmegelőzésben valamint a kábítószer fogyasztás és kóros szenvedélyek kialakulásának elkerülésére, megelőzésére.


A rendkívül értékes, sok témát érintő szakmai kongresszus Simonné dr. Berta Krisztina európai és nemzetközi helyettes államtitkár zárszavával ért véget.


Fotó: Csattos Pál BM és OKDEpress



az OKDE delegációja Dr. An Nuytiens (b2) és Dr. Mikulán Rita (j1) társaságában