Egységes Tudományos Törvényes

Tar, 2018. december 14.

Hagyományainknak és az OKDE alapszabályában foglaltaknak megfelelően ebben az évben is jótékonykodtunk. Természetesen ez csak és kizárólag az OKDE tagságának önzetlen adományaiból valósulhatott meg, valósulhat meg az egyesület alapítása óta eltelt minden évben. Az óvoda körültekintő kiválasztásában és a szervezési munkában jelentős szerepet vállalt Dr. Egyed Lajos az OKDE regionális irodavezetője. Előkészítő munkájának köszönhetően segítségét kaptunk Nagyné Solti Angelika vezető pedagógustól a megfelelő játékok kiválasztásában. Izgatottan vártuk már a megbeszélt napot, hogy indulhassunk Tar község Örökzöld Óvodájának kicsinyeihez. Az adományokból megvásárolt játékokat az OKDE Télapója vitte el az ovisokhoz. 


Az óvoda csodálatos csemetéi igazán nagyszerű műsorral készültek. A gyerekek igazi ünnepi hangulatot varázsoltak az óvodába zseniális műsorukkal. Előadásukat őszintén élvezték, mert az a télapónak és saját maguknak szólt, hogy az ünnep tényleg ünnep lehessen. Köszönjük, hogy részesei lehettünk!


Köszönet illeti Turopoli Zsolt polgármester, Bognár Balázs alpolgármester és Nagyné Kis Anita a település aljegyzőjének közreműködését mely lehetővé tete, hogy Egyesültünk ajándékai célba érhessen.




Fotóalbum: OKDE Charity 2018

Fotó: okdEPRESS