Egységes Tudományos Törvényes

Budapest , 2018. augusztus 25.


Nagy hagyomány és jelentős érdeklődés övezi a minden év utolsó augusztusi szombatján, a Joker horgásztavon megrendezésre kerülő IPA MSZ BRFK hagyományőrző horgászversenyt. A verseny legelhivatottabbja nem lehet más, mint, Kozák Tibor a szervezet elnöke és Dr. Horváth Józsefné, Marika az egyesület alelnöke, hiszen nélkülük e horgászverseny nem lehetne ilyen sikeres. Dicséri szervezőmunkájukat, hogy rendkívül sok állandó csapat vesz részt a versenyeken, így köztük az OKDE is.


Míg évekkel ezelőtt „csak” egy csapattal indultunk, addig napjainkra már három csapattal veszünk részt a Joker tavi horgászversenyen. Említésre méltó statisztikai adat, hogy egy verseny alkalmával a legtöbb csapatot e horgászverseny történetében az OKDE indította, így a tavalyi évben négy csapattal vettünk részt a sporteseményen. Minden évben eredményesen képviseljük Egyesületünket, sajnos azonban eddig dobogós helyet nem sikerült csapataink egyikének sem szereznie. E tény motiválja legjobban a csapatainkat, így bízunk benne, hogy jövőre elhozhatjuk majd az egyik díjat. 


Köszönjük a kiváló szervezést, a remek hangulatot és a finom ebédet! A horgászverseny győzteseinek ezúton is gratulálunk!


Fotó: okdEPRESS
Fotóalbum: IPA BRFK Horgászverseny 2018