Egységes Tudományos Törvényes


Sallay Károly elnök

Társadalmi szervezetünk, az Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesület Magyarországon egyedülálló módon fogja össze a kriminalisztikával foglalkozó szakembereket, így képes átfogó érdekképviseletet ellátni mind honi, mind külhoni tekintetben. Hazai szakmai szervezetekkel folyamatosan építjük kapcsolatainkat, ekképpen szorosan együttműködünk a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal. Céljaink között kiemelkedő szerepet kapott a bűnmegelőzés, annak reményében, hogy hozzájárulhatunk egy biztonságosabb, élhetőbb, boldogabb társadalom építéséhez. Rendszeresen részt veszünk felsőoktatási intézmények rendezvényein, tudományos konferenciákon. Tagjaink szakmai fejlődése érdekében magas színvonalú továbbképzéseket szervezünk. Előadóink bűnügyi specialisták, aktív és nyugállományú rendőrtisztek, ügyvédek, egyetemi oktatók, adjunktusok, docensek, MTA tagok.

Egyesületünk az alapítása óta eltelt idő alatt 100 fő feletti taglétszámmal büszkélkedhet. Küldöttségeink Egyesületünkön keresztül Magyarországot képviselve részt vettek az The Association of British Investigators (ABI) 100 éves évfordulójára rendezett ünnepségen, az Internationale Kommission der Detektiv-Verbände (IKD) és a World Association of Detectives (WAD) szintén Angliában megrendezett kongresszusán. Az örök városban, Rómában részt vettünk az olasz FEDERPOL, Federazione Italiana degli Istituti Privati per le Investigazioni le Informazioni e la Sicurezza 57. kongresszusán, egyúttal az IKD kihelyezett ülésén.

2013-ban kezdeményezésünkre állami mintára megalakult a Visegrádi V4 Detektívek Együttműködése. Az alakuló ülésnek Budapest adott otthont. E rangos esemény díszvendége volt a török Özel Dedektifler Derneğin (ÖDD) küldöttsége, mely kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az OKDE elnökségével.

A karácsonyi ünnepek közeledtével hagyományőrző módon adományt nyújtunk át óvodás gyermekeknek egy alapfokú oktatási intézményen keresztül. Ilyenkor tagjaink gyermekeiről, unokáiról sem feledkezünk meg.

Értéket teremtünk. Tagjaink áldozatos folyamatos tevékenysége példaértékű tiszteletet ébreszt környezetükben. Önzetlenül, tisztességgel éljük mindennapjainkat. Nyitottak vagyunk bármely új belépő jelölt számára, aki elfogadja Alapszabályunkat, betartja Szervezeti Működési Szabályzatunk előírásait. Küzdünk az erőszak, különösen a gyermekek és a nők bántalmazása ellen. Elítéljük a rasszizmust, a gyűlölködést, a kirekesztést, a megbélyegzést.

Kedves Érdeklődő! Bárkiből lehet rendes, illetve pártoló tag, aki értékeinkkel képes azonosulni, egy meglévő tagtársunk ajánlásával bír, valamint szeretne egy erős erkölcsi és szakmai alapokon nyugvó és működő társadalmi szervezethez tartozni. Civilek és fegyveres testületek aktív és nyugdíjas tagjai számára is nyitva áll az ajtónk.

Kedves Olvasó! Kérem, olvasson bele honlapunkba, csatlakozzon hivatalos Facebook oldalunkhoz, kövessen minket a Twitter lapjain! Látogasson el rendezvényeinkre, oktatási, vagy épp az „OKDE Café” elnevezésű szakmai klubnapunkra.


Kellemes időtöltést kívánok!


Sallay Károly

elnök