Egységes Tudományos Törvényes


Visegrádi V4 Detektív konferencia

Prága, 2017. február 09.


A Cseh Belügyminisztérium szervezésében Prágában február 09-én harmadik alkalommal tartott konferenciát a Visegrádi V4 Detektív együttműködés szervezete. A konferenciának a Belügyminisztérium adott otthont. A konferencián az európai radikalizálódás, a V4 belüli bűnmegelőzés, valamint a visegrádi országok fegyvertartási törvényei kerültek megvitatásra.

A konferencia első felében az előadások a XXI. századi bűnmegelőzést, annak szükséges lehetőségeit, valamint a cseh bűnmegelőzési asszisztensi programot mutatták be. Elhangzott, hogy a cseh bűnmegelőzési asszisztensi program állami irányítás mellett, rendkívül jól működik. Az önkormányzatok alkalmazzák főmunkaidőben az asszisztenseket. Tevékenységüket a helyi rendőrkapitányság kijelölt tisztje irányítja, ellenőrzi, a programban „mentor” elnevezéssel. Nem véletlen, hogy nem rendőrként tűnik fel a programban, ennek is megvan a jól kialakult és bevált gyakorlata, ugyanis, így jobban elfogadják nem csak a mentorral dolgozó asszisztensek, hanem a bűnmegelőzésbe érintett célcsoportok is. A programban résztvevő települések bűnözési statisztikája is rendkívül jól alakult az elmúlt öt év adatai alapján, jelentette ki a program irányításáért felelős JUDr. Tomáš Koníčeka Cseh Belügyminisztérium bűnmegelőzési osztályvezetője.

A konferencia második felében a lengyel drónvadász programot ismertette nagy érdeklődés mellett a lengyel delegáció vezetője Sławomir Wagner a PIO elnöke. A drónok témakörét követően egy nem csak a visegrádi országokban, hanem egész Európában izgalmas témát a fegyvertartást boncolgatták a résztvevők. A konferencia résztvevői részletesen megismerkedhettek az állampolgárbarát cseh fegyvertartási törvénnyel, hallhatták mennyire kívánatosnak látják a cseh kollégák, hogy a Cseh Köztársaság Alaptörvényében is rögzítsék a fegyvertartáshoz fűződő állampolgári jogot. Szó esett a szlovák magánbiztonsági szektor fegyvertartási lehetőségeiről, valamint a rendkívül szigorú magyar és lengyel fegyvertartási törvényről is.

Fotó: okdEPRESS

Fotóalbum: VISEGRAD V4 Detective Conference Prague

A V4 Detektívek Prágában találkoztak

Cseh Köztársaság – Prága, 2015. április 27.


A Visegrádi V4 Detektívek Együttműködés magyar (OKDE) elnöki évének lezárásával és az alapdokumentumban rögzített soros elnökséget átvevő lengyel szövetség (Polska Izba Ochrony – PIO) teendőivel, feladataival kapcsolatban – az OKDE kezdeményezésére – 2015. április 27-én információs munkamegbeszélésre került sor Prágában. Az információs munkamegbeszélésen szó volt a tagországok magánnyomozást szabályozó törvényeiről. A Cseh Köztársaságban magánnyomozás szabályozására törvény eddig nem volt, azonban a közeljövőben, a jelenleg is zajló társadalmi vitát követően e törvény elkészül, várják a cseh kollégák annak megjelenését. Előzetes információik szerint hasonlatos lesz a magyarországi törvényhez, várhatóan részletesebb magyarázattal.


Részletes tájékoztatást kaphattak a munkamegbeszélés résztvevői az OKDE szakemberei által tervezett „V4 DATABASE” internetes alkalmazás tartalmáról, tervezett működéséről, széles felhasználói igényeket kielégítő lehetőségeiről. Külön témakör volt a felhasználók körének lehetséges kialakítása. A CKDS delegációja korábbi telefonos tájékoztatását megismételve elmondta „az ukrán detektívek képviselői megerősítették, hogy a Visegrádi V4 Detektívek Együttműködése szervezetével határozott szándékuk a kétoldalú együttműködés kiépítése. A magyar delegáció javaslatot tett a hatékony európai érdekérvényesítés megvalósítására, egy érdekérvényesítő (lobbista) apparátus megbízására.

Prágai találkozó résztvevői Lorant Lazas (b1) Dr. Herold Károly (b2)  Vlagyimir Abraham (j1) és Pavel Caprata (j2)